2015. nov 22.

Pécsi Ildikó volt osztálytársaival elevenítette fel kamaszkorukat

írta: budapest24
Pécsi Ildikó volt osztálytársaival elevenítette fel kamaszkorukat

A Móricz Zsigmond Színház színpadán, a Terefere című előadás sorozat keretében találkozott Pécsi Ildikó volt gimnáziumi osztálytársaival. Hét közeli barátnőjét hívta meg az eseményre, akik felelésekről, érettségiről és kamaszkori csínytevésekről is beszélgettek.

unnamed_22.png

„Én voltam Ildikó első súgója!” – kezdte a színésznő egyik barátnője, aki az irodalom érettségi alatt leblokkolt osztálytársának segített a vizsga alatt. „Persze utána minden eszébe jutott és ötös került a bizonyítványba.”- fejezte be nevetve a történetet a régi osztálytárs. Ilyen és ehhez hasonló régi történetek hangoztak el a színpadon, ahol nyolc régi barátnő hosszú évek után újra találkozott. 

unnamed-2_2.png

Kiderült, a leányiskolában már akkor felfedezték Pécsi Ildikó tehetségét, hiszen sokszor a tornateremben gyűltek össze a lányok, hogy hallgassák, ahogy osztálytársuk felolvas nekik. „Ő egy zsámolyon ült, mi pedig köré gyűltünk. Valaki hasalt, valaki törökülésben ült és csak hallgattuk, ahogy olvas.”

unnamed-4.png

Az eseményen jelen volt Ildikó férje is, Szűcs Lajos labdarúgó bajnok is. Az Aranyember Noémije fiatalon került el szülővárosából, Nyíregyházáról, de azóta is szeretettel gondol a szabolcsi megyeszékhelyre, melynek díszpolgári címét is viseli. Most Schlanger András a Móricz Zsigmond Színház igazgatójának meghívására döntött úgy, hogy a „Terefere- Pécsi Ildikó beszélget” című előadás sorozat keretében a közeljövőben többször lép majd színpadra Nyíregyházán. 

unnamed-3.png

Szólj hozzá