2015. nov 23.

„Mindig másképp” - Zorán koncert - Unplugged 2016

írta: budapest24
„Mindig másképp” - Zorán koncert - Unplugged 2016

23 év után ismét akusztikus koncerttel örvendezteti meg rajongóit Zorán 2016. március 20-án, a Budapest Kongresszusi Központban. Sőt, a „mindig másképp” jegyében ezúttal vonósnégyes is megszólal a különleges esten.
koncert-20151118-17741-zoran_allo.jpg

Zorán gyönyörű, érzelmeket felkavaró dalai felnőtt mesék az életről, annak megkapó és nehéz pillanatairól. Nagy sikerű szerzeményei évtizedek óta meghitt és örömteli kapcsot képeznek közte és közönsége között. A művész minden évben keresi, milyen újdonsággal lepheti meg rajongóit, adhat számukra új élményeket, így 2016-ra egy új, színvonalas produkcióval készül: akusztikus hangszereléssel adja elő dalait.

Zorán szerzeményeit ilyen felállásban utoljára 1993-ban hallhatta a nagyérdemű, amikor egy unplugged koncertsorozattal ünnepelte harmincadik évfordulóját annak, hogy zenészként a pályára lépett. Az akusztikus koncertek varázsa, hogy az elektronikától teljesen lecsupaszított előadás még intimebb, még közvetlenebb aurát ad a daloknak, ennek érdekében a repertoár számos darabját áthangszerelték, sőt - még egy kis izgalmat belecsempészve - az unplugged koncerten vonósnégyesek is szerepet kapnak. Hiszen ahogy a szlogen is mondja: „mindig másképp!”.

Szólj hozzá

program Zorán