2015. nov 25.

Németh Krisztián újra játszana Észak-Írországgal

írta: budapest24
Németh Krisztián újra játszana Észak-Írországgal

Németh Krisztián a SportKlub műsorán: az Eb selejtezők egyik magyar hőse lesz a TrollFoci TV vendége ma este. A Sporting Kansas City játékosa az adminok és Rekop György műsorvezető előtt beszélt arról, hogy már Oslóban, az első mérkőzést követően érezte a csapat, verhetőek a norvégok, komoly esély van a végső győzelemre. A válogatott futballista kijelentette, hogy nem turistáskodni mennek majd Franciaországba és elmondta, melyik csapatot szeretné ellenfélnek. „Az északíreket néztem ki magamnak a negyedik kalapból, nem nevezném őket álomellenfélnek, de az biztos, hogy elég komoly motivációval lépnénk pályára velük szemben” – jelentette ki Krisztián.
qqq_1.jpg

A focirajongók uralta műsorban Németh Krisztiánt Mr. Jetlagként emlegették, hiszen miután Kansas-ből a Telki edzőtáborba érkezik, még legalább 30 órára van szüksége a regenerációhoz. Erről ő maga így vallott: „Olyan felfokozott hangulatban jövök haza mindig a válogatotthoz, hogy ha négy napig nem aludnék, akkor is ugyanúgy edzenék meg játszanék”.

„Krisztiánon látszik, hogy boldog, ami érthető is, hiszen élete legsikeresebb szezonját tölti. A szurkolókhoz hasonlóan még a játékosok többsége sem fogta fel, hogy kijutottunk a tornára. Egyszerűen nem tudjuk, hogy mi ilyenkor a következő lépés, ezt az élményt több generáció egyáltalán nem élhette át” – mondta Rekop György, a TrollFoci TV műsorvezetője.

TrollFoci TV ma 19:30-tól a SportKlub műsorán!

Szólj hozzá

SportKlub Németh Krisztián tv/rádió