2015. nov 27.

VIDÉK: Átvehették a díjakat a Miskolci Nemzeti Színház futócsapatai

írta: budapest24
VIDÉK: Átvehették a díjakat a Miskolci Nemzeti Színház futócsapatai

Megtartották a Fut a színház váltóverseny ünnepélyes díjátadóját a Vígszínházban. A Miskolci Nemzeti Színház két csapata is az első 10-be került. Október 11-én került megrendezésre hazánk színházainak egyetlen, és egyre népszerűbb futókavalkádja, a Fut a színház elnevezésű verseny, amelyen csapatonként négy színházi dolgozó váltva teljesíti a maratoni távot.
4414a58b-b456-4ceb-a984-ad5c8320abb4.png

A 30. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál Fut a színház váltóversenyében már harminc színházi csapat érkezett célba, ami jelentős ugrás az öt évvel ezelőtti, akkor még kísérleti jelleggel rajtolt, nyolc csapatos mezőnyhöz képest. Az ünnepélyes díjkiosztón a Vígszínházban Eszenyi Enikő igazgatónő adta át a kupákat a férfiváltók tagjainak, köztük természetesen a sajátjainak is, a bajnoki címét védő Vígszínház stafétájának, akik sorrendben harmadszor végeztek az élen. Az első alkalommal kiírt női versenyben az Operaház statiszták 2, a zenekarok közt az Óbudai Danubia Zenekar győzött.

ppic_jan7044.jpg

A vegyes váltókban - a tavalyi ezüst után - az elsőséget a Kolibri Színház művészei szerezték meg. Ebben a kategóriában érte el kimagasló eredményét a Miskolci Nemzeti Színház is. Idén három csapat, a Momo, a Tosca és a Ványa bácsi képviselte Miskolcot a váltófutáson. Mindhárom csapat célba ért, kettő pedig az első 10 közé került: a Ványa Bácsi a 4. helyen végzett, a Tosca a 7. helyre futott be. A maratoni távot egyéniben teljesítette többek között Oszterman Ferenc és Regős Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház tagjai is.

ppic_rtg_2411.jpg

A rendező Budapest Sportiroda (BSI) a színházi csapatok nevezési díjait jótékonysági céllal a Bajor Gizi Színészmúzeum számára ajánlotta fel. Az összegyűlt 415.000 Ft-os összegről szóló csekket Máth István ügyvezető igazgató adta át Szabó Attilának, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgató-helyettesének.

EREDMÉNYEK:

  1. hely: Miskolci Nemzeti Színház-Ványa Bácsi (Oszterman Ferenc, Rusznák András, Simon Zoltán, Molnár Sándor Tamás)
  2. hely: Miskolci Nemzeti Színház-Tosca (Regős Ádám, Valádi Zsolt, Kalászdi András, Csizmadia Péter)
  3. hely: Miskolci Nemzeti Színház-Momo (Szabó Irén, Gazdóf Dániel, Varga Renáta, Vajda Éva)

ppic_jan7050.jpg

Szólj hozzá

Miskolci Nemzeti Színház