2015. dec 02.

Bonduelle: 400 millió konzerv mindössze 110 nap alatt!

írta: budapest24
Bonduelle: 400 millió konzerv mindössze 110 nap alatt!

32 ezer tonna borsó, 160 ezer tonna kukorica – mindez 400 millió konzervdobozban, mindössze 110 gyártási nap alatt szállításra, illetve forgalmazásra készen, a Bonduelle békéscsabai, nagykőrösi és nyírszőlősi gyára elégedett az idei betakarítás eredményeivel. Betakarítás és feldolgozás között idén sem telt el több mint 4 óra, így a vállalat garantálja a tőle megszokott magas minőséget.   

Az 1962-ben alakult békéscsabai gyár 2003 óta a Bonduelle Csoport tagja. Méhész András gyárigazgató elmondása szerint a fő profil a borsó és kukorica konzerv gyártása, a zöldségszezonban már-már hihetetlen mennyiség, csak kukoricából 100 millió konzerv az éves termelés. Ez azt jelenti, hogy naponta 30 millió cső kukoricát dolgoznak fel. A vállalat fennállása óta kizárólag magyar termelők friss alapanyagait használja fel. Békéscsaba térségében a három legnagyobb munkáltatók közé tartozik, 125 állandó dolgozója van, szezonban több munkást foglalkoztat, összességében mintegy 1000 család megélhetését biztosítja. Beszállító partnereinek technológiát, képzést, vetőmagot ad, a Bonduelle ütemezi a betakarítást. A borsó betakarítása és feldolgozása között mindössze 4 óra telik el! A gyár 100 km-es vonzáskörzetében termel,6000-6500 hektáros területen.

„A világ legnagyobb zöldségfeldolgozójaként, 162 év szakértelemmel rendelkezve – a Bonduelle nemcsak a magas minőség előállítása, hanem a fenntartható fejlődés mellett is elkötelezett. Célunk a környezet és a termőföld védelme, az energia- és a vízfelhasználás csökkentése. Éppen ezért építettünk mindhárom gyárunk mellé egy-egy biológiai szennyvíztisztító üzemet, amelyek olyannyira megtisztítják a szennyvizet, hogy az beengedhető az élővízbe is.” – összegezte Méhész András a gyár környezetvédelem iránti elkötelezettségét. 
bonduelle_bekescsaba5.jpg

A Bonduelle nagykőrösi és nyírszőlősi gyárának fő profilja szintén a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozása, de Nagykőrösön vörös- és fehérbabból is készítenek konzerveket, illetve zöldségkeverékeket (mixeket). A három – békéscsabai, nagykőrösi és nyírszőlősi – magyarországi gyárban 400 millió doboznyi konzervet gyártanak egy év alatt, 3 műszakban.

Szólj hozzá

életmód Bonduelle