2016. jan 08.

Elkezdődött a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál!

írta: budapest24
Elkezdődött a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál!

2016. január 7-11. között 11. alkalommal rendezi meg a Fővárosi Nagycirkusz a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjét, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált.

family_urunov_liberty.jpg

A fesztivál célja egyrészt, hogy egy széles látképet nyújtson a világ legkiválóbb cirkuszművészeti produkcióiból, másrészt, hogy a legsikeresebb magyar csapatokat is bemutassa a közönségnek. A versenyprogramon kívül megrendezik az Ifjúsági és magyar műsort is, amelyen hazai előadók és az utánpótlás, az ígéretes tehetségek is bemutatkoznak a közönségnek.

A nyitónapon 18 órakor hajtott be a limuzin a cirkusz épülete elé, a zsűri tagjainak ünnepélyes megérkezése után pedig a becsomagolt épületre kivetítve nézhette végig a közönség Czeisler Ferenc „Tihany”, a 100 éves világhírű bűvész, a fesztivál zsűrije örökös elnökének köszöntőjét Las Vegasból. „Nagyon sok szeretet kaptam mindazoktól, akik megnyitották ezt a fesztivált 20 évvel ezelőtt. Nagyon sok szeretetet kaptam tőletek, és kívánok nektek nagyon sok erőt, egészséget.  A magyar cirkusz és a nemzetközi cirkusz éljen sokáig! És ne hagyjátok el! Nagyon köszönöm! Puszilok mindenkit sok szeretettel!” – hangzottak a művész szavai.

Ezt követően a Fővárosi Nagycirkusz díszpáholyában Fekete Péter igazgató bemutatta a zsűri tagjait, a szakma rangos képviselőit: Eugene Chaplint, a Vevey Comedy Festival elnökét, a kanadai Vaudreuil-Dorion Nemzetközi Cirkuszfesztivál tanácsadóját, Charlie Chaplin fiát, a cirkuszfesztivál zsűrijének elnökét, valamint Fabrice Beckert, a Cirque du Soleil kreatív igazgatóját, Peter Dubinsky-t, a Firebird Productions tulajdonosát, Eötvös Tibort, az újjáépített Eötvös Cirkusz alapítóját, az Artistaművészek Szakszervezetének elnökét, Helmut Grosscurthot, az Európai Cirkuszszövetség (ECA) elnökét, Fabio Monticot, a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztivál elnökét, Lyudmila Schevchenkot, a kijevi Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatóját, valamint Sun Lilit, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatóját, a Beijing Akrobataiskola művészeti igazgatóját. Valérie Fratellini, a Fratellini Akadémia igazgatója később érkezik a fesztiválra.

fekete_peter_1.jpg

19 órakor az ExperiDance produkciója nyitotta az estet, majd hivatalosan is megkezdődött a fesztivál. Csütörtök este az „A” műsort láthatta a közönség, amelyet Paul Chen kétszeres monocikli-világbajnok száma indított, majd Totti Alexis szórakoztatta a nézőket helyzetkomikumra épülő bohócszámával, a Fratelli testvérek ikáriaszáma újraértelmezte az egymás iránti feltétlen bizalom és odafigyelés fogalmait, a Baross Imre Artistaképző iskola volt növendéke, Biritz Ákos gurtniszáma lélegzetelállító pillanatokkal nyűgözte le  a közönséget. A Ghánából érkező Isaac Aborah vidámságot varázsolt a manézsba, majd a Duo Pykhov különleges drótszáma okozott izgalommal teli pillanatokat. A Family Urunov szabadidomítással született lovas száma a szépség, az egzotikum, valamint ember-állat viszonyát értelmezte újra, majd az első felvonást a Balance című műsorban is sikert sikerre halmozó The Gerlings halálkerék-produkciója zárta. A Flying Farfans fliegende számát most a magyar nézők után a szakmai közönség is megtekinthette, az Artists művésze, Dmytro Kharlov, görgőszámával bebizonyította, nem hiába ő a deszkán egyensúlyozás Guinness Rekordere. A mongol versenyző, Heejin a havas sztyeppék világát varázsolta a manézsba, a Family Urunov Cabriolet száma a vadászatok hangulatát idézte. Vitaly Mironov létraszámával hódított a porondon, a magyar Trio Power Line erőemelő számot mutatott be a műsorban. Az első előadást a Skokov csoport hintaszáma zárta.

„A” MŰSOR

  1. Paul Chen – monocikli (Németország)
  2. Totti Alexis – bohóc (Spanyolország)
  3. Fratelli Rossi – ikária (Spanyolország)
  4. Biritz Ákos – gurtni (Magyarország)
  5. Isaac Aborah – zsonglőr (Ghana)
  6. Duo Phykov – drótszám (Oroszország)
  7. Family Urunov: Liberty – lovas szám (Oroszország)
  8. Totti Alexis – bohóc (Spanyolország)
  9. The Gerlings – halálkerék (Kolumbia)

Szünet

  1. Flying Farfans – fliegende (USA)
  2. Totti Alexis – bohóc (Spanyolország)
  3. Artists – görgőszám (Ukrajna)
  4. Heejin D: Hókirálynő – handstand (Mongólia)
  5. Family Urunov: Cabriolet – lovas szám (Oroszország)
  6. Vitaly Mironov – zsonglőr (Oroszország)
  7. Trio Power Line – erőemelő (Magyarország)
  8. Totti Alexis – bohóc (Spanyolország)
  9. Skokov csoport – hintaszám (Oroszország)

„B” MŰSOR

  1. Emil Faltyny – létraszám (Csehország)
  2. Mr. Lorenz – bohóc (Olaszország)
  3. Jeton – zsonglőr (Németország)
  4. Family Urunov: Liberty – lovas szám (Oroszország)
  5. Duo Trapeze – levegőszám (Oroszország)
  6. Dias Family – ikária (Portugália)
  7. Mr. Lorenz – bohóc (Olaszország)
  8. Nicol Nicols – drótszám (Spanyolország)
  9. X-Treme Brothers – handstand (Románia)

Szünet

  1. Extreme Fly – nyújtószám (Ukrajna)
  2. Mr. Lorenz – bohóc (Olaszország)
  3. Eonys – rúdszám (Franciaország)
  4. Family Urunov - dogshow (Oroszország)
  5. Dias Family – létraszám (Portugália)
  6. Sergey Novikov – gurtniszám (Ukrajna)
  7. Silver Power – erőemelő szám (Magyarország)
  8. Duo Nonstop – görgőszám (Ukrajna)
  9. Mr. Lorenz – bohóc (Olaszország)
  10. The Gerlings – magasdrót (Kolumbia

Szólj hozzá

fesztivál program Fővárosi Nagycirkusz Nemzetközi Cirkuszfesztivál