Schöffer-nap – Fény Éve záróesemény a Műcsarnokban
öbbéves előkészítő munka – több mint 10.000 látogató – az első kinetikus szobor 1949-ből
A fénymágus Nicolas SCHÖFFER gigantikus tervei, lenyűgöző fényjátékai, táncoló szobrai Párizsból már csak 2016. január 31-ig láthatók Magyarországon, a Műcsarnokban!
Ebből az alkalomból 2016. január 21-én a Schöffer-nap keretében egész napos programsorozatra várják az érdeklődőket, 10 órától este 8 óráig tárlatvezetéssel, rendhagyó előadásokkal és vetítésekkel, improvizációkkal, valamint irodalmi kerekasztallal.
A filmvetítéssel induló nap a Fény Nemzetközi Éve 2015 programsorozat záróeseménye.
Schöffer – hangok és filmek
10 óra: Klaus Lindemann: Kyldex I. (1973) – filmvetítés
12 óra: Nicolas Schöffer Retrospektív: Rockenbauer Zoltán és Szegő György kurátorok tárlatvezetése
13 óra: Rózsa T. Endre művészettörténész: Rádióinterjúk Nicolas Schöfferrel – beszélgetés
A Fény Éve – zárókonferencia
14 óra:
köszöntő: Kroó Norbert akadémikus, a Fény Éve magyarországi Programbizottság elnöke és Szemadám György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja
A XX. századi fényművszet: kontextus és kronológia – Szöllősi-Nagy András egyetemi tanár (Institut of Advanced Studies, Köszeg) előadása
Fényút. Borbás Tamás filmje Csáji Attiláról – vetítés
Schöffer – hangok és mozdulatok
16 óra: Schöffer – hangok és mozdulatok: Baráth P. Bálint zeneszerző, zongoraművész és a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatóinak közös improvizációja
Kyldex I. – Lőrinc Katalin táncművész, szakíró előadása
Zenei építészet zajokból – Bánkövi Gyula zeneszerző, szerkesztő előadása
Egy este a láthatatlan falú házban. Város és utópia
18 óra: Galántai Zoltán technika- és tudománytörténész, író, Tillmann J. A. filozófus, esztéta és Trenka Csaba Gábor író kerekasztal-beszélgetése, felolvasással
A nap során folyamatosan: Egri János filmjének vetítése - Házigazda Nicolas Schöffer
Belépés 50% kedvezménnyel, a szakmai nap résztvevőinek előzetes regisztráció után ingyenes. (Az irodalmi programra 300 forintos jegy is váltható.)