Gratulálunk Rákosmente lakóközösségének!
2016-ban Budapest XVII. kerülete szépülhet meg.
Lezárult a ’MegszépülAVárosom’ pályázat harmadik szavazási periódusa. A 2015 őszén indult, és 2016. január 10-én zárult voksolási intervallum alatt rekord mennyiségű szavazat érkezett a projekt honlapjára. A Program harmadik közönségszavazásán 25.774 ember szavazott, összesen 80.782 szavazatot leadva.
A korábbi nyertesek, Veszprém, és Esztergom után most először egy budapesti kerület közterülete szépülhet meg. A több mint 80 000 lakost számláló Rákosmente győzelmét a 34 536 beérkezett szavazatnak köszönheti, amely a szavazatok közel 43%-a. A budapesti kerület a ’MegszépülAVárosom’ projekt keretei között eddig elért legmagasabb szavazattal büszkélkedhet, megelőzve ezzel a korábbi két nyertes települést is. Rákosmente lakosai a projekt során eddig még soha nem tapasztalt összefogásnak köszönhetik győzelmüket. A lakosokat a kerület hivatalos, valamint rajongói weboldalai, illetve social media fórumai is folyamatosan motiválták a szavazatok leadására.
A ’MegszépülAVárosom’ program csapata ezúton is gratulál Rákosmente polgárainak a harmadik szavazási perióduson elért eredményükhöz! A szervezők már felvették a kapcsolatot a XVII. kerület illetékes szerveivel, és a tervek szerint 2016. július 29-ig a körzet egy megszépített közterülettel gazdagodik a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. szervezésében az ÉpítkezemFelújítok tagjainak (Mapei Kft., RAVAK Hungary Kft., ROLL-LUX Árnyékolástechnikai és Kereskedelmi Kft., ELKO EP HUNGARY Kft., Cetelem Bank Zrt., Bramac Kft., enHome, Allianz Hungária Zrt.) jóvoltából.
Azok se csüggedjenek, akik nem nyertek a 2015-ös ’MegszépülAVárosom’ pályázaton, ugyanis van egy jó hírünk! Hamarosan újra indul a szavazás!
Íme a TOP 3 település, aki a legtöbb szavazatot kapta a harmadik szavazás alatt:
Budapest, XVII. kerület – 34.536 szavazat
Budapest, IV. kerület – 21.497 szavazat
Miskolc – 6.762 szavazat