2016. feb 25.

Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál

írta: budapest24
Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál

A vállalat 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit. Az E.ON Év beszállítója 2016 eseményen tizenkét kategóriában osztottak elismerést, a több mint 95 százalékban magyar többségi tulajdonú vállalatok közül a legjobbaknak.

_mg_6475.JPG

Az E.ON csoport 2015 folyamán több mint 35 milliárd forintot fordított termék- és szolgáltatás-beszerzésre. Ez az összeg több mint 95 százalékban hazai többségi tulajdonú vállalatnál jelentett bevételt. A csoport célja, hogy a beszállítók rendszeres díjazásával megmutassa, a hazai vállalkozások is nemzetközi sztenderdeknek megfelelő szolgáltatást nyújtanak. „Azért nagyon fontos az Év beszállítója cím, mert ennek segítségével kiemelhetjük azokat a vállalkozásokat, amelyek mind minőség, mind megbízhatóság, mind innovációs készség terén megfelelnek az elvárásainknak. Ez az elismerés egyfajta jelvény, mely azt jelzi, hogy az adott vállalkozás képes magas szinten teljesíteni a szakmai elvárásokat. Bízom benne, hogy a díjjal hozzá tudunk járulni partnereink további fejlődéséhez is.” – fogalmazott Dr. Fekecs Béla, az E.ON Gazdasági Szolgáltató Kft.  igazgatója.

Az E.ON Év Beszállítója 2016 díjkiosztón elhangzott, hogy a csoport tervezi az együttműködések további szélesítését is partnereivel, hiszen mindenki számára nyitott a lehetőség, hogy részese legyen az együttműködésnek. „Nem csupán egy szerződéses viszony fenntartása a célunk, hanem törekszünk egy újfajta partneri kapcsolat kialakítására is beszállítóinkkal. Az információ és a tapasztalatcsere évek óta jelen van köztünk, hiszen valljuk, hogy tanulni mindig, mindenkitől lehet. A beszállítóinktól származó tudást és tapasztalatot szeretnénk hasznosítani és beépíteni a vállalati tudástárunkba. Az újító gondolatokat az E.ON-nál, ahol az innováció rendkívül fontos, mindig örömmel fogadjuk.” – mondta Dr. Fekecs Béla, hozzátéve, hogy tervben van a beszállítók bevonása az E.ON csoport innovációs kezdeményezéseibe is.

A kategóriákat ezúttal is úgy alakították ki, hogy minden partner egyformán esélyes lehessen. 12 kategóriában osztottak díjat, a díjazottak kiválasztásánál pedig a komplex szállítói értékelési rendszer, valamint az igénylők és a beszerzők személyes megítélése volt a döntő.

A munkavédelmi kategóriában az idei évben 3 díjazott volt, akiket a munkavédelem területén elért teljesítményük, illetve aktivitásuk alapján választottak ki a partnercégek közül. 

Az eredmények:

Anyag beszállítók

  1. 1. kategória: Hálózati anyagok - 10 millió Ft alatti forgalmú cégek
    Díjazott: A+B Ragasztó Szaküzlet
    Oklevelet kap: Hellermann Tyton Kft.
  2. 2. kategória: Hálózati anyagok - 10 és 100 millió Ft közötti forgalmú cégek
    Díjazott: Transzvill Mérőváltó Gyártó és Forgalmazó Zrt.
    Oklevelet kap: AFV-Agárdi Filmnyomó Vállalkozás Kft.
  1. 3. kategória: Hálózati anyagok - 100 millió Ft feletti forgalmú cégek
    Díjazott: Kaposvári Villamossági Gyár Kft.

Oklevelet kap: Energo-Merkur Kft.

Szolgáltatás beszállítók

  1. 1. kategória: Gázhálózati tervezők
    Díjazott: Team-FÖLD Mérnöki Iroda Kft.

Oklevelet kap: Interv Mérnöki Iroda Kft.

  1. 2. kategória: Áramhálózati tervezők
    Díjazott: KAPOS-PROJEKT VILL Kft.
    Oklevelet kap: Galazka Tibor
  2. 3, kategória: Gázhálózati kivitelezők
    Díjazott: Vulkán Tüzeléstechnikai Kft.
    Oklevelet kap: Hadnagy és Társa Kft.
  3. 4.kategória: Áramhálózati kivitelezők
    Díjazott: WATT-ETA Kft.
    Oklevelet kap: KESZMANN és BODNÁR KFT.
  4. 5. kategória: Alállomási beszállítók - 1 és 50 millió Ft közötti forgalmú cégek
    Díjazott: Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt.
  5. 6. kategória: Alállomási beszállítók - 50 millió Ft feletti forgalmú cégek
    Díjazott: Zsoldos Kft.

Oklevelet kap: Infoware Vállalkozási és Kereskedelmi Zrt.

  1. 7. kategória: Energiamérési beszállítók
    Díjazott: CSERTÁN Gáztechnika Kft.
    Oklevelet kap: Magyar és Társa 2000 Kft.

Indirekt beszállító

Díjazott: Adamsky Kft.

Munkavédelmi díj

Díjazott: WATT-ETA Kft.

Oklevelet kap: Szatmárvill Kft.

                        Megavill ’91 Kft

Szólj hozzá