2016. már 01.

Felelősségvállalásáért díjazták a K&H-t

írta: budapest24
Felelősségvállalásáért díjazták a K&H-t

 A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő a Legkreatívabb jó cselekedet kategória különdíját nyerte el a 3 Jó Cselekedet CSR versenyen. A győztes pályázatokat neves szakmai zsűri választotta ki, és ünnepélyes díjátadó gálán jutalmazták a nyerteseket.

keszpenz-5.jpg

Második alkalommal rendezték meg a 3 Jó Cselekedet CSR Díjátadó Gálát, miután 2015 őszén ismét versenyre hívták az ország vállalatait, sajtóorgánumait és a civil szféra képviselőit, hogy megmutassák, milyen ügyekben álltak a társadalom szolgálatába.


„Fontosnak tartom, hogy megismerjük, hogy a hazai cégek körében milyen társadalmi célú programok

működnek, és köztük egy egészséges versenyt hirdetve hívjuk fel a figyelmet ezek fontosságára. Célunk, hogy a cégek dolgozói igazi csapatként álljanak ki nemes ügyek mellett, mutassák meg, hogy mire képesek együtt, ezzel inspiráljanak másokat is, hogy egyre színvonalasabb, ötletesebb és nagyobb volumenű jótékonysági programok szülessenek az országban.” – mondta el Kárász Róbert, a verseny kiírójának ügyvezető igazgatója.

A K&H Csoport a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedővel indult a pályázaton, amely program játékosan segíti a kisiskolások pénzügyi edukációját, hogy anyagi téren is tudatos felnőttekké válhassanak. Az immáron hatodik éve megrendezésre kerülő vetélkedősorozat iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés, az idén 292 település 443 iskolájából 1 416 csapat mérte össze pénzügyi tudását a verseny 1. fordulójában.

Hosszútávú célunk, hogy az általános iskolás diákokat már egészen kicsi kortól kezdve felkészítsük arra, hogy a jövőben okos pénzügyi döntéseket hozzanak, ami elengedhetetlenül szükséges a felnőtt élethez. Ebben a felelősségvállalásban a szakmai elismerés - amilyen a Legkreatívabb jó cselekedet különdíja is - nagyon fontos visszajelzést jelent számunkra arról, hogy jó úton járunk.” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja. 


A beérkező pályázatokat elbíráló szakmai zsűri tagjai: Dr. Göndöcs Tibor, a Magyar Vöröskereszt elnöke, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője és Szerényi Szabolcs, a Kreatív Magazin szerkesztője voltak.
A Legkreatívabb jó cselekedet kategóriában hét pályázat érkezett, amelyek közül a zsűri összpontszáma alapján a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő a második helyezést érte el a rangsorban, és ennek megfelelően a kategória különdíjasa lett. A vetélkedőt 2009-es indulása óta többek között Sándor Imre PR-díjjal és Arany Prizma díjjal ismerte el a szakma.

 

Szólj hozzá

program