Március tizenötödike a Várkert Bazárban
Programok az egész családnak
Minden korosztály számára izgalmas kulturális és történelmi programokkal készül a Várkert Bazár nemzeti ünnepünkön. Az érdeklődők ezen a napon ingyenes tárlatvezetés mellett csodálhatják meg a Duna fővárosai- és a Koszta József-kiállítás anyagát, míg az egész napos forgatagban a szervezők koncertekkel, kávéházzal és fotózással készülnek, a legkisebbeket pedig múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják.
A Déli palotákban található A Duna fővárosai. Bécs – Budapest című fotókiállítás március 15-én egész nap ingyenesen tekinthető meg, 15.00 és 17.00 órakor a tárlat kurátora, Tamáska Máté tárlatvezetésével. A kiállításon mintegy 300 korabeli fotón mutatják be Bécs és Budapest városfejlődésének érdekes hasonlóságait, párhuzamait, így például a vasutak, körutak kiépülését, a kereskedelem és a szórakozás modernizációját vagy a városszélek dinamikus változásait.
Egyedülálló programnak ígérkeznek a Kávészünet zenekar akusztikus mini koncertjei, melyeken megzenésített versek csendülnek fel a tárlatvezetéseket követően. A látogatókat mindezek mellett egész nap élőzenés, századfordulós kávéházzal, karikaturistával, sziluett-vágóval és jelmezes fotózással várják, a Várkert Bazár épülete előtt pedig a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrzők lovas huszáraival találkozhatunk. A múzeumpedagógusok képzeletbeli Duna-menti sétára invitálják a kiállításra érkező 8-14 éves gyerekeket, akik a
11.00 és 16.00 órakor kezdődő foglalkozásokon a 19. század második felének mindennapjaival ismerkedhetnek meg: felépíthetik képzeletbeli városukat, amit aztán fényfestéssel kelthetnek életre, majd papírból elkészíthetik saját századfordulós városuk makettjét is.
A Testőrpalotában megrendezett Koszta József-kiállításon is ingyenes tárlatvezetéssel várják a tárlatra belépőjegyet váltókat. A Koszta József művészetét teljes egészében átfogó, közel száz festményt, korabeli fotókat és számos dokumentumot felsorakoztató tárlaton a festő művészi fejlődésének legfontosabb állomásait és változásait egyaránt nyomon követhetjük: a kiállítás elsősorban arra ad választ, hogy a tradicionális hazai képi világ hogyan válik európai színvonalúvá egy olyan művész ecsetvonásai által, aki modern szemmel és európai szemlélettel tudja és meri nézni saját, mindennapi életét, megszokott környezetét.
Programjainkról részletesen az oldalon olvashatnak.