2016. már 15.

Ünnepi díszelőadás a Fővárosi Nagycirkuszban

írta: budapest24
Ünnepi díszelőadás a Fővárosi Nagycirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz ünnepi műsorral emlékezett Magyarország történetének egyik meghatározó eseményére, az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra, nemzeti identitásunk egyik alappillérére.

uad_8759.jpg

A 15 órakor kezdődő Atlantisz gyermekei című vízi cirkuszi műsor közönségét dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony köszöntötte, majd Fekete Péter miniszteri biztossal, a MACIVA ügyvezető igazgatójával, valamint Eötvös Tiborral, az Artistaművészek Szakszervezetének elnökével közösen adták át a cirkuszművészeti díjakat az idei kitüntetett artistaművészeknek.

uad_8808.jpg

uad_8834.jpg

A Cirkuszművészet Ifjú Csillaga díjat idén Biritz Ákos fiatal artistaművész vehette át, aki 2013-ban végzett a Baross Imre Artistaképző Iskolában, majd két évig a Recirqeul társulat tagjaként a cirkuszművészet megújításán dolgozott a magyar cirkuszművészet erős technikai tudását és hagyományait megőrizve. A XI. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon gurtniszámával kiérdemelte a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztivál, valamint Valérie Fratellini különdíját is.

uad_8793.jpg

2016-ban először adták át a nemrég elhunyt, 100 esztendős világhírű cirkuszigazgató, TIHANY tiszteletére alapított életműdíjat, amelyet első alkalommal id. Picard Vilmos vehetett át. Ő jelenleg a legidősebb, aktívan fellépő magyar cirkuszművész, 60 éve van a pályán. Cirkuszi családból származik, s a cirkusznál szinte minden munkakört ellátott már. Mint artista, a legelső magyar cirkuszművészek között volt, aki a ’60-as években az Amerikai Egyesült Államokban, a világ legnagyobb cirkuszában, a Ringling Cirkuszban több éven keresztül – családjával együtt – fellépett. Testvérével, Attilával és feleségével, Katival együtt létrehozott egykerekű-produkciója világszerte ismert volt. Később id. Picard Vilmos feleségével közösen elegáns galamb számmal, majd kiskutyákkal előadott humoros produkcióval dolgozott.

Az ünnepi előadáson gratuláltak az idei Hortobágy Károly-díjas artistaművésznek is, Russnák Norbertnek, aki jelenleg a Circus Roncallinál lép fel erőemelő számával.

Kapcsolódó programok:

ARTista Café: 2016. március 21. 18 óra

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

uad_8910.jpg

Szólj hozzá

program Fővárosi Nagycirkusz