2016. már 18.

Megvalósul Bebe gyerekkori álma

írta: budapest24
Megvalósul Bebe gyerekkori álma

Az énekes pénteken koncertezik először új zenekarával, Bebe and the Change néven. Az idén 40 éves Bebe közös időutazásra hívja a közönségét.

kepatmeretezes_hu_strt2556_1.jpg

Abebe Dániel, alias Bebe januárban jelentette be, hogy a Back II Black után új zenekarral folytatja zenei karrierjét Bebe and the Change néven. A csapat magasan képzett, térségünkben jól ismert profi zenészekből áll, akik tele ambícióval vágnak bele a kompromisszumok nélküli, minőségi pop-rockzene színpadra állításába. 

"Gyerekkori álmom valósul meg a pénteki első koncertünkkel ezzel a zenekarral, zenei világgal és üzenettel. Örülök, hogy egy nagyon profi zenekarral dolgozhatok együtt, az elmúlt hónapok próbái után látszik, hogy jól működik köztünk a kémia, fantasztikus koncertek elé nézünk. Azért el kell mondanom, hogy eddig sem voltunk ismeretlenek egymás számára: a zenekar korábban már létezett ezen a néven, a 2000-es évek közepén németországi koncert turnén és dél-koreai fellépéseken vettünk részt együtt, és van olyan zenész a csapatban, akivel ovis korunk óta barátok vagyunk" - mondta a Bebe and the Change frontembere, aki elárulta: március 18-án pénteken koncertezik először az új formációval az Orfeumban.

kepatmeretezes_hu_strt2520_1.jpg

"Az első koncertünk az Időkapszula címet kapta. Idén leszek 40 éves, és a kerek évfordulóra teljesen elöntöttek az emlékek. Egy olyan estére invitálom a közönséget, ahol felelevenítjük az elmúlt évtizedeket magánéleti fronton és zeneileg is. Olyanok kergetik egymást az emlékek mezején, mint a 80-as évek Bon Jovija, mikor gyermekként szöges bőr zakóért hisztiztem a szüleimnél vagy később, mikor felfedeztem a Queen-t vagy Charlie-t, azonnal zenekart akartam alapítani. Vagy amikor az első koncert élményemet szereztem Lionel Richie koncertjén. Azt sem felejtem el, mikor az első saját dalaim születettek, mint például a „Senki nem felel” vagy a „Várj még”. Egy ilyen nosztalgia partyra, emlékhajhászásra várom a közönséget, akiknek bízom benne, hogy hasonlóan nosztalgikus élményben lesz részük" - tette hozzá Bebe.

kepatmeretezes_hu_strt2662_1.jpg

Fotók: RENT-A-STAR PRODUCER KFT.

Szólj hozzá

bulvár program