BUDAPEST24

Where everybody is somebody!

2015. júl 14.

55 évet kellett várni az új Harper Lee-regényre

írta: budapest24
55 évet kellett várni az új Harper Lee-regényre

3 millió példány első körben

A mai napon jelent meg az utóbbi évek legnagyobb irodalmi szenzációja, Harper Lee második regénye, a Go Set a Watchman. Minden sikerlistát megdöntött még megjelenése előtt a Magyarországon is jól ismert és évtizedek óta töretlenül népszerű Ne bántsátok a feketerigót! folytatása. Az Amazon könyves sikerlistáján már hetek óta az első helyen áll stabilan, s az első körben kinyomtatott 3 milliós példányszám is sejteti, hogy nem mindennapi könyvről van szó.

qqq.jpg

A Pulitzer-díjas Harper Lee-nek mindeddig csak egyetlen művét ismerhette meg a világ – igaz, ezzel a szerzőnő beírta magát a világirodalomba. Az 1960-ban született Ne bántsátok a feketerigót! című regény szinte a világ valamennyi nyelvén olvasható, és a belőle készült ...

Tovább Szólj hozzá

2015. júl 14.

Ezeket az ételeket mindenképp meg kell kóstolni a tengerparti nyaraláson

írta: budapest24
Ezeket az ételeket mindenképp meg kell kóstolni a tengerparti nyaraláson

Idén nyáron a görög, a spanyol és az olasz tengerpart felé veszi az irányt a magyar turisták nagy része. Szerencsére ma már az utazók zöme nem csupán az adott ország természeti szépségeiben szeret gyönyörködni, hanem kipróbálja a helyi gasztronómiai finomságokat is.  A piacvezető hazai online utazási ügynökség, az Invia ehhez szeretne hozzájárulni az alábbi összeállítással, amelyből kiderül, hogy hol, milyen ételeket érdemes megkóstolni a tengerparti vakáció ideje alatt.
letoltes_1_1.jpg

Sok hús, csak úgy görögösen

A görög konyha igen egészséges, rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, halat (pszárjá), tenger gyümölcseit (thallaszina) fogyasztanak. A hagyományos húsételek marha és birkahúsból készülnek és legtöbbször grillezett ...

Tovább Szólj hozzá

program

2015. júl 14.

Ada gyerekei igazi vízimádók

írta: budapest24
Ada gyerekei igazi vízimádók

A műsorvezető tengerparton nyaral az ikrekkel

Ada 9 éves fiai imádják a vizet, idén már nyaraltak a Balatonnál és hosszú idő után először hamarosan végre a tengerben is újra pancsolhatnak. A népszerű műsorvezetőnek fontos, hogy amit csak lehet, megmutasson ikreinek a világból, és arra is ügyel, hogy a nyaralás alatt semmi ne zavarja meg a fiúk szórakozását.
ada_furdoszoba.jpg

Évek óta nem nyaraltak a tengerparton Ada gyermekei. A nagy vizet 6 hónapos korukban látták először, és azóta is többször megcsodálhatták, a hullámok között fürdőzni azonban régóta nem volt lehetőségük. Ezért az idei nyaralást édesanyjukkal legkedvesebb üdülőhelyükre, az olasz partokra tervezik.

„Bence és Bálint is imádja a vizet, nem lehet őket kirángatni a partra és nagyon hiányzott már nekik, hogy a ...

Tovább Szólj hozzá

tv Ada

2015. júl 14.

Holnapig vásárolható kedvezményes áron a fesztiválbelépő

írta: budapest24
Holnapig vásárolható kedvezményes áron a fesztiválbelépő

Itt a 25. Művészetek Völgye

Július 15-ig, vásárolható úgy kedvezményes áron fesztiválbelépő a 25. Művészetek Völgyére, hogy azzal egyebek mellett előre és kedvezményesen lehessen parkolóhelyet is foglalni a Simple mobilalkalmazáson keresztül.

11416299_1073857029294665_2230434526024138226_o.png

Válogassatok a Balaton felvidék évtizedek óta legnagyobb eseményének programjából innen :

Belépőtöket pedig kedvezményesen, elővételben megválthatjátok itt:

Tovább Szólj hozzá

fesztivál program Művészetek Völgye

2015. júl 14.

Phineas és Ferb – A Film – A 2. dimenzió

írta: budapest24
Phineas és Ferb – A Film – A 2. dimenzió

Ebben a kalandos rajzfilmben a Disney Csatorna Emmy-díjas sorozatából már jól ismert féltestvérek, Phineas és Ferb életük eddigi legnagyobb kalandjára indulnak: egy másik dimenzióba!

19324879191_0c2d26b731_c.jpg
phineas-and-ferb-season-4-episode-2-for-your-ice-only-happy-new-year.jpg

Amikor a srácok végre rájönnek, hogy hőn szeretett háziállatuk, Perry, a kacsacsőrű emlős valójában titkos ügynök, aki nap, mint nap a gonosz erők ellen harcol, úgy döntenek, hogy csatlakoznak hozzá, és ők is kiveszik a részüket a nagy kalandból. Mire észbe kapnak, már egy másik dimenzióban találják magukat, ahol a rettentően gonosz Dr. Doofenshmirtz átvette a hatalmat a környék felett. A kis csapat leleplezi a gonosz nagy tervét, és hármójuknak, valamint az alteregóiknak össze kell fogniuk, hogy megakadályozzák Dr. Doofenshmirtz visszatérését az ...

Tovább Szólj hozzá

program tv/rádió

2015. júl 14.

A sztárok is nyitnak Budapestre

írta: budapest24
A sztárok is nyitnak Budapestre

A magyar celebvilág is csatlakozott a Nyiss a városodra elnevezésű kampányhoz, és többen megmutatták, mit jelent számukra az igazi ötcsillagos nap. Többek között Flour, Istenes Bence, Jumo Daddy és Venka is elmondta, hogyan telne a tökéletes napjuk.

_bbf7237k.jpg

A Nyiss a városodra imázskampányt a Heineken indította el azzal a céllal, hogy felderítse azokat a rejtett, speciális helyszíneket és látnivalókat Budapesten, amelyek egyedivé teszik a fővárost. A kampány során a világ első számú prémium sörmárkája arra kéri a fogyasztókat, hogy fogalmazzák meg, számukra mit jelent a felejthetetlen ötcsillagos nap Budapesten, és osszák ezt meg az Instagramon.

A sztárok ötcsillagos napjainak programjait alább olvashatod, a Heineken Instagram ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál program

2015. júl 14.

Air Wick Pure – harmonikus illatvilág, nedvesség kicsapódás nélkül

írta: budapest24
Air Wick Pure – harmonikus illatvilág, nedvesség kicsapódás nélkül

Rossz a levegő az otthonodban, pedig rengeteget szellőztetsz? Főztél és eltüntetnéd a kellemetlen illatokat, esetleg dohányzol, és valami hatásosra vágysz? De nem szereted a hagyományos légfrissítő aeroszolok használatakor jelentkező vízpermetet, amit maguk után hagynak? Az új Air Wick Pure termékcsalád megoldást jelent problémádra.   Az egyetlen Air Wick légfrissítő aeroszol, melynek formulája nem tartalmaz vizet, így használatakor nem csapódik ki nedvesség.

illoolaj.jpg

 A valódi otthon megteremtéséhez nem elegendő a bútorok és a kiegészítők harmóniájának megteremtése. Az igazi otthonhoz a kellemes illatok is hozzátartoznak, hiszen minden érzékszervünket kényeztetni kell. Az orrunkon keresztül érkező ingerek sokszor észrevétlenül, ...

Tovább Szólj hozzá

életmód Air Wick Pure

2015. júl 13.

Csúcs ez a Sound

írta: budapest24
Csúcs ez a Sound

Újra beállítva a tavalyi nézőcsúcsot, 145 ezer látogatót vonzott idén a MasterCard Balaton Sound. Teltházas nap is volt: szombaton, Afrojack és Faithless napján 35 ezren buliztak a fesztiválon.
pentek4.jpg

“Minden szempontból kiemelkedő fesztivált tudunk magunk mögött” – mesélte Fülöp Zoltán főszervező. “Egyrészt soha ennyi világsztár nem volt még a Soundon, ezzel párhuzamosan rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a fellépőktől” – mondja a főszervező. “A sztárok szinte egytől-egyig megjegyezték, milyen fantasztikus ez a helyszín. A víz közelsége és a fesztivál látványvilága nagy sikert aratott” - tette hozzá. A látogatók érdeklődése is kiemelkedő volt, hiszen a tavalyi nézőcsúcsot érte el ismét a Sound. Ezzel ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál program Balaton Sound

2015. júl 13.

Visszaszámlálás indul, kedden nyitja meg kapuit a 40. EFOTT fesztivál!

írta: budapest24
Visszaszámlálás indul, kedden nyitja meg kapuit a 40. EFOTT fesztivál!

Startol Magyarország legnagyobb egyetemi bulija, Velencén. A 40. születésnapját ünneplő EFOTT fesztivált július 14-19. között rendezik meg egy gigantikus szülinapi show-val fűszerezve, ahol hazánk menő zenekarai lépnek fel különleges felállásban . A rendezvény a zenei programok mellet számos sport, turisztikai, kulturális és gasztronómiai élményt kínál.

efott_velence2.jpg

A vonatállomástól fúvós zenekar kísér a területre, az EFOTT kapujában pedig az Animal Cannibals egy „Welcome partyval” vár kedd délelőtt 10.00 órától. A rapperek stand-up show-t és táncversenyt szerveznek, hogy könnyebben teljen az idő, míg a fesztiválozók a bejutásra várnak.

efott_velence.jpg

A koncertek és bulik 12 helyszínen pörögnek, olyan nevekkel, mint Dub Fx, Punnany Massif, ...

Tovább Szólj hozzá

fesztivál program EFOTT EFOTT2015

2015. júl 13.

Neked már van jegyed? Nyakunkon a 25. Művészetek Völgye Fesztivál

írta: budapest24
Neked már van jegyed? Nyakunkon a 25. Művészetek Völgye Fesztivál

Idén nem árt majd a térkép, hiszen a jubileum alkalmából rengeteg új udvarral, új helyszínnel várunk Titeket a Völgyben. Sok mindent nem a megszokott helyen találtok majd, így igyekeztünk alaposan szemléltetni a térképünkön mindent, a biztos tájékozódás érdekében.

11209358_1054928624520839_6898956866906365806_n.png

Jegyvásárlás: http://tixa.hu/muveszetekvolgye

A Tixa oldalán keresztül a jegyvásárlás mellett a szállásfoglalásban is segítséget nyújtunk majd nektek. Érdemes előre gondolkodni, fogynak a helyek! 

Tovább Szólj hozzá

fesztivál program Művészetek Völgye

süti beállítások módosítása