BUDAPEST24

Where everybody is somebody!

2016. már 11.

Marton Villő és Semko Danyil: „Marakodunk, mint egy házaspár”

írta: budapest24
Marton Villő és Semko Danyil:  „Marakodunk, mint egy házaspár”

Közös edzőtáborokból már régebb óta ismerte egymást és jó barátságot is ápolt a 15 éves Marton Villő és a 16 éves Semko Danyil, ám csak az idei szezonban kezdtek együtt korcsolyázni, miután a lány előző partnere, Balázsi Levente inkább a kézilabda mellett döntött. Sikeres próbakorcsolyázást követően döntött úgy az ukrán fiú, hogy nemzetiséget vált, így kezdtek el magyar színekben versenyezni. Még az advanced novice kategóriában is szerepelhetnének, így a junior világbajnoki indulás nagy ajándék számukra.
banner.jpg

 „Az edzőink nagyon sok jót mondtak nekünk a másikról, így figyeltünk fel egymásra. Nagyon hálásak vagyunk a szüleinknek, és edzőnknek, Vedresné Berecz Ilonának, Ili néninek azért, hogy együtt ...

Tovább Szólj hozzá

program

2016. már 11.

Pordán Petra horgászbotot ragadott

írta: budapest24
Pordán Petra horgászbotot ragadott

A Sláger TV műsorvezetője jótékonysági árverésre készül

Pordán Petra barátnőjével, Tücsivel együtt a Sláger TV csapatához igazolt nemrég, ahol teljes gőzzel vetették bele magukat a munkába. A Halló, angyalok! című élő kívánságműsor csinos háziasszonyai most épp egy nagyszabású horgászesemény jótékonysági árverésére készülnek, ennek nyomán Petra gyerekkori horgászélményeiről mesélt.
pordan_petra_3.jpg

Pordán Petra és Tücsi, a Sláger TV Halló, Angyalok! című kívánságműsorának műsorvezetői izgatottan készülnek a tavasz egyik legnagyobb horgászeseményére. A március 18-20-i HorgászShow-n jótékony célra horgászfelszereléseket árvereznek el, a befolyt összeget az Angyalok a Bátor Tábor lakóinak juttatják majd el.

„Gyerekkoromban rendszeresen nyaraltam a nagyszüleimnél Bázakerettyén, ...

Tovább Szólj hozzá

program tv/rádió

2016. már 11.

Álláskeresők tekertek a beteg gyerekekért

írta: budapest24
Álláskeresők tekertek a beteg gyerekekért

Az Adecco nemzetközi kezdeményezése a Bátor Tábort is támogatja

Az Adecco Csoport Win4Youth nevű nemzetközi támogatási programjába először került be magyar alapítvány. Az Adecco dolgozók és partnerek idén világszerte 9 alapítványért – köztük a Bátor Táborért – futnak, úsznak, kerékpároznak, hogy összegyűljön a támogatáshoz szükséges 3,5 millió kilométer. A múlt héten megrendezett HVG Állásbörzén az álláskeresők is csatlakozhattak a kezdeményezéshez. A cég standján felállított szobakerékpáron közel 200 km letekerésével járultak hozzá a cél teljesüléséhez.

Idén először került be magyar alapítvány az Adecco Csoport 2010-ben indított Win4Youth nevű támogatási programjába. A kezdeményezés célja, hogy minden évben egy kiválasztott sportágban való részvétel révén ...

Tovább Szólj hozzá

életmód

2016. már 11.

Guatemalai márkanagykövet fedte fel a 40 éves rum titkát

írta: budapest24
Guatemalai márkanagykövet fedte fel a 40 éves rum titkát

REBECCA QUIÑONEZ A RON ZACAPA MÁRKA GLOBÁLIS NAGYKÖVETE

  img_4832.JPG

Ebben az évben ünneplik Guatemalában a 40. évfordulóját annak, hogy a helyiek először kortyolhattak bele egy azóta világhírű párlatkülönlegességbe, a Zacapa rumba. Az itthon is kapható szuper-prémium rum nemzetközi márkanagykövete, a guatemalai Rebecca Quiñonez a jeles évforduló alkalmából Budapestre látogatott, hogy itt is megismertesse a Zacapa titkát.

img_4050.JPG

Rebecca Quiñonez 12 éve képviseli a Ron Zacapa-t, a világ egyik legautentikusabb luxus rövidital márkáját. Jelenleg Miamiban él, azonban folyamatosan utazik, hogy a vásárlók és fogyasztók minél többet megtudhassanak a rum és Zacapa értékeiről és bebizonyítsa, hogy ez a legfinomabb érlelt rum a világon. Eddig már a világ számos pontján osztotta meg tapasztalatait ...

Tovább Szólj hozzá

bulvár program életmód

2016. már 11.

Mozi: Mindenáron esküvő (12E)

írta: budapest24
Mozi: Mindenáron esküvő (12E)

Álex és Eva boldog spanyol pár, akik Nagy-Britanniába szervezik az esküvőjüket. Ám a precíz előkészületek és a tökéletes szervezés ellenére egyszer csak minden összeomlik. Előbb a násznép repülőjáratát törlik, majd a pótmegoldásként felmerülő Marseille-i járat a tervezett London helyett egy vulkáni hamufelhő miatt Amszterdamban száll le. A pár legboldogabbra tervezett napja egyre jobban összekuszálódik, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak, így az esküvő napját folyamatosan halasztani kényszerülnek. Márpedig a két szerelmes mindenáron esküvőt szeretne.

kepatmeretezes_hu_mindenaroneskuvo_04.jpg

mindenaron_eskuvo_plakat.jpg

A Mindenáron esküvő klasszikus, könnyed zsánerfilm: az esküvői vígjátékok hagyományait követi sok humorral, helyzetkomikummal és spanyolos finesszel. Az alkotás ...

Tovább Szólj hozzá

mozi program

2016. már 11.

Újra a sportoló gyerekeké a főszerep

írta: budapest24
Újra a sportoló gyerekeké a főszerep

1500 diák ismerkedett meg 17 sportággal az MDSZ nyitórendezvényén

  Mintegy 1500 általános iskolás gyűlt össze Budapesten a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban, hogy kipróbálhassa a helyszínen bemutatkozó 17 sportágat. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) szervezésében megvalósuló, a gyermekek testmozgását és versenysportolását támogató programsorozat, „A Sport Legyen a Tied!” tavaly 20 helyszínen közel 15 ezer gyereket mozgatott meg, és idén is hasonlóan nagy érdeklődésre számíthatnak a rendezők. Az újra induló eseménysorozat nyitó rendezvényén került sor az MDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) között létrejövő partnerségi megállapodás ünnepélyes aláírására is. Az eseményen számos kiváló sportoló mellett hazánk egyik büszkesége, London aranyérmes kardvívója, ...

Tovább Szólj hozzá

2016. már 11.

SZERELEM SZÁMKORLÁTOK NÉLKÜL

írta: budapest24
SZERELEM SZÁMKORLÁTOK NÉLKÜL

Shannon de Lima és Marc Anthony, Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas, Crystal Harris és Hugh Hefner. Csak pár példa a sztárvilágból, ahol szembeötlően erős a korkülönbség.
-vincent_cassel_lola_le_lann_es_fran_ois_cluzet_1.jpg

Elfogadott vélekedés, hogy a lányok előbb érnek, ezért általában néhány évvel idősebb fiút választanak maguk mellé. A kis korkülönbség előnye, hogy könnyebben megértik egymást, közös hullámhosszon vannak, a férfi biztonságérzetet ad, nagyobb felelősségtudattal, és jóllehet, némi egzisztenciával rendelkezik, és talán nem ijed be, ha a barátnője már komolyabbra fordítaná a dolgokat. De mi van akkor, ha az idősebb jóval idősebbet jelent? Mi számít egyáltalán túl soknak? A +20 már túlzás?

  -fran_ois_cluzet_es_vincent_cassel_1.jpg

Biztos mindenkinek van legalább egy olyan ...

Tovább Szólj hozzá

2016. már 10.

Tiszta Szívvel

írta: budapest24
Tiszta Szívvel

Rendező:Till Attila

Till Attila Tiszta Szívvel című új nagyjátékfilmje a tavaly befejezett 40 napos forgatás után, az  A Company forgalmazásában 2016. április 28-án kerül a magyar mozikba. A Tiszta Szívvel a Laokoon Filmgroup gyártásában, Stalter Judit producer vezetésével készült.

tiszta_szivvel_sajto2.jpg

tiszta_szivvel_sajto3.jpg

tiszta_szivvel_sajto7.jpgAkció-vígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekessszékes bérgyilkossal. Így a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik. Nincs határ fantázia és valóság között, miközben hőseink egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött midennapok kihívásait. Ezentúl még azt is ...

Tovább Szólj hozzá

bulvár program tv/rádió

2016. már 10.

Böröcz Máté: A közönség majd doppingol!

írta: budapest24
Böröcz Máté: A közönség majd doppingol!

A jövő héten Debrecenben kezdődő junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságra több hónapon át folyt viaskodás végén Böröcz Máté harcolta ki magának a jogot, hogy a Főnix csarnok jegére léphessen.

borocz_mate_odt.jpg

 Böröcz Máté vidám, saját bevallása szerint hétköznapi figura, aki ugrani mindig szeretett, előadni már kevésbé. Azóta kinőtt már ebből a felfogásból, és most az előadásmódban is nagyot szeretne „dobbantani” a debreceni junior világbajnokságon. Ebben pedig kiváló segítőt talált.

Edzője, Akopian Gayane mellett immár Forgó Kristóffal, a 2014-es budapesti Európa-bajnokság magyar indulójával is együtt dolgozik. Az idei koreográfiáit ő készítette.

- Óvodás koromban jártunk a káposztásmegyeri Jégpalotába ...

Tovább Szólj hozzá

program

2016. már 10.

Hét évszázadnyi zenei utazás a hangszerek királynőjével

írta: budapest24
Hét évszázadnyi zenei utazás a hangszerek királynőjével

Izgalmas műveket kínáló, a 14. században keletkezett zenéktől a kortárs alkotásokig ívelő műsort állított össze Fassang László orgonaművész március 17-i koncertjére a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Müpa 2015/2016-os Évadának Művésze ezen az estén olyan muzsikusokkal lép fel, akik maguk is szívesen lépik át a műfaji határokat: a csellista Rohmann Ditta, a régi rögtönző partner és barát, a francia szaxofonos Vincent Lê Quang, valamint a kiváló énekes Philipp György lesznek a koncert közreműködői.

  fassang_laszlo_2_c_csibi_szilvia_mupa.jpg

Fassang László a kezdetek óta figyelemmel kíséri és maga is alakítja a Müpa orgonájának történetét: építését szakértőként segítette, az intézmény orgonakoncertjeinek pedig 2006 óta szerkesztője, így ...

Tovább Szólj hozzá

program MÜPA

süti beállítások módosítása